+36 70 413 9623 info@mentortraining.hu

Munkaerőhiány és a dolgozók hatékonyságának növelése

Szerző: | márc 10, 2020 | Blog

Múlt héten csütörtökön a Piac&Profit valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Munkaerőhiány 2020 rendezvényén jártunk. Nemcsak nézőként, hanem előadóként is részt vettük rajta: ügyvezetőnk, Telekesi Judit Fejlesszük a munkatársak kompetenciáját! Az eredmények önmagukért beszélnek címmel tartott előadást.

A központi téma, amelyre az esemény épült, a hatékonyságnövelés, illetve a munkaidő előnyösebb kihasználása. Erről beszélt számos előadó különféle aspektusból, úgymint szervezetfejlesztés, munkatársképzés, digitalizáció, munkajog, pénzügy stb.

A munkaerőhiány – úgy tűnik – hogy már egyre kevésbé érinti meg a cégeket, mivel már van (illetve folyamatosan keresik) a megoldást arra, hogy a hiányzó embereket illetve a kiesett termelést mivel és hogyan pótolják.

Természetesen ennek egyik módja az automatizálás: a hiányzó munkaerő gépekre és szoftverekre való „cseréje”. Akik viszont anyagi okokból vagy a munka jellegéből adódóan nem tudnak élni az automatizációval, nekik egy út marad: hatékonyabbá tett munkatársak és szervezettebb munkavégzés.

Itt jövünk mi, a Mentor Training Kft., akik arra specializálódtunk, hogy hatékonyabbá, önállóbbá tegyük a munkatársakat!

Keressen minket, tudja meg, hogyan tudunk segíteni Önnek, hogy ne vesszen el a folyamatos állásinterjúk tengerében, és képes legyen versenyképes maradni, illetve lépést tartani a fejlődéssel!