„A magyar ember egyszerűen nem akar dolgozni.”
Biztos, hogy igaz ez?
Sokszor hallani a fenti megjegyzést, amikor a betanított munkások vagy akár szakmunkások motiválásáról van szó. Vajon tényleg így lenne?
Jómagam HR tanácsadóként dolgoztam sok éven át Magyarországon, majd egy hirtelen fordulattal kimentem a családommal Angliába. Az elmúlt öt évben számos, teljesen különböző céggel ismerkedtem meg. A gyári-, raktári-, illetve betanított munkás fronton egészen érdekes a helyzet. A nagyobb városokban (London, Birmingham stb.) a fizikai állomány általában nem angol. Nem azért, mert az angol munkás drágább, hanem azért, mert pl. a kelet-európai sokkal jobban hajt és olyan dolgokra is rá lehet venni, amire a briteket sokkal kevésbé.
Megismertem például egy brit céget, ahol az irodában kizárólag angolok dolgoznak, míg a fizikai állomány 80-90%-ban magyar. Kijáró szerelőkről van szó, akik állandóan ügyeletben vannak. Minden nap, minden éjjel, akármikor kaphatnak egy hívást és menniük kell azonnal. Egyéni vállalkozóként dolgoznak, így még ügyeleti pénz sincs. Egy brit van a fizikai csapatban.
Nemrégiben beszélgettem egy angol tanácsadóval, aki elmondta, hogy a britek nagy része sajnos lusta. Egy másik pedig azt mondta nekem, hogy a kelet-európai munkavállalók elrontották a piacot, mert olyan iramot tartanak a munkában, ami előtte merőben ismeretlen volt. De így most már az az elvárás.
Szóval összehasonlítva az Angliában tapasztaltakat, és itt aztán számos nemzetiséget sikerült megismernem, a magyar munkaerő általánosan motivált, pörgős, keményen dolgozó hírében áll a fizikai munkakörökben. Így szívesen veszik fel őket.
Szóval a magyar munkás egyáltalán nem rosszabb, butább, motiválatlanabb, mint a nyugati. Sőt, a helyzet pont sokszor az ellenkezője.
A probléma okát máshol kell keresni.
