+36 70 413 9623 info@mentortraining.hu

A legfontosabb készség ebben a gazdasági helyzetben

Szerző: | márc 20, 2020 | Blog

Kemény időszakon megyünk keresztül, mind magyar viszonylatban, mind pedig globálisan.

Sok cégtulajdonos, illetve sok magánember küzd a jelen kialakult helyzetben, és próbál túlélni, alkalmazkodni, kihozni a helyzetből a legtöbbet.

Tréner kollégánk egy érdekes történetet mesélt, amely cégvezetőknek illetve HR területen dolgozóknak vagy vezetőknek is tanulságos lehet.

Kollégánk kislánya általános iskolás. Ugye a járvány miatt bezártak az iskolák már napokkal korábban, és a tanárok, szülők igyekeznek áttérni a digitális oktatásra.

A fiatal tanároknak – meséli – ez egyáltalán nem okoz problémát. A történelem tanárnő felvette előre videóra több órájának az anyagát, és feltette a Youtube-ra. Tiszta sor.

Viszont az idősebb kollégák már komolyabb kihívások elé állnak. Elmondta, hogy van egy nagyon kedves, idős pedagógus hölgy, aki a digitális világban kb. az e-mailezésnél meg is állt. Számára most ez egy komoly probléma, és nagyon sok lemaradást kell ezen a téren behoznia.

Mi ebből a tanulság?

Jelen korunk egyik kulcsképessége a gyors reagálási és változási képesség – és hozzá kell tennünk – hajlandóság.

Aki nem tud mint magánember folyamatosan változni, fejlődni, esetleg teljesen más irányokba indulni az eddigi helyett, az könnyen lemaradhat. Sőt, akár teljesen el is maradhat!

A tanulási és fejlődési képesség magánemberként immár a legfontosabb képességek egyikévé nőtte ki magát.

Az oktatási és fejlesztési képességek pedig a cégekben elengedhetetlenekké váltak.

A Mentor Training Kft. képes abban segíteni a cégeket, hogy a tudásukat a lehető legrövidebb időn belül és a lehető leghatékonyabb adják át. Ez bármilyen képzéskor és átképzéskor rendkívül fontos.

Készüljön fel egy sikeres jövőre!

Keresse kollégáinkat és ismerje meg a lehetőségeket!